Az Alap célja digitalizációs célzatú Befektetések megvalósítása olyan Céltársaságokban, amelyek a piacon már bizonyítottak, árbevételt értek el, vagy a külpiacokon történő megjelenéshez szükséges a számukra további tőkebevonás.
Az Alap kiemelt célja olyan sikeres startupok és működő innovatív cégek támogatása, akik a magyar nemzetgazdasági célok megvalósulását segíthetik.
Az Alap célja a Balti Államokhoz hasonlóan un. „Nemzeti bajnok” aspiránsok megtalálása, az életciklusukban aktív jelenlét, támogatás nyújtása mind anyagi, mind szakmai alapon.
A Tőkealap korlátolt felelősségű társaságba vagy részvénytársaságba – elsődlegesen, de nem kizárólag kis- és középvállalkozásokba – történő Befektetéseket valósít meg., A Céltársaságok esetében a tervezett átlagos befektetési méret 1,5 milliárd, a legkisebb befektetési méret pedig 500 millió forint. Az Alap célja 6-10 db Céltársaságba történő Befektetés, azzal a megkötéssel, hogy sikeres Exit esetén újrabefektetés is lehetséges.
| Alap bejegyzésének dátuma | bejegyzés alatt (várhatóan: 2023 december) |
| Székhely | 1085 Budapest, Kálvin tér 12 |
| Alapkezelő | Platina Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. |
| A befektetési alap működési formája | zártkörű kockázati tőkealap |
| Futamidő | 2033 december 31. |
| Alap mérete | 14.286.000.000,-Ft |
| Dokumentum megnevezése |
|---|
| KVJ_EB_PDA_2024_signed.pdf Platina Digitalizációs Magántőkealap független könyvvizsgálói jelentés 2024 application/pdfPlatina Digitalizációs Magántőkealap független könyvvizsgálói jelentés 2024 Platina Digitalizációs Magántőkealap független könyvvizsgálói jelentés 2024 1.16 MB 2025-06-03 2025.06.03. 2025-07-18 2025.07.18. |
| Uzleti_jelentes_Platina_MTA_2024.pdf Platina Digitalizációs Magántőkealap üzleti jelentés 2024 application/pdfPlatina Digitalizációs Magántőkealap üzleti jelentés 2024 Platina Digitalizációs Magántőkealap üzleti jelentés 2024 328.35 KB 2025-06-03 2025.06.03. 2025-06-03 2025.06.03. |
| Beszamolo_Platina_MTA_2024_12_31.pdf Platina Digitalizációs Magántőkealap 2024. évi beszámoló application/pdfPlatina Digitalizációs Magántőkealap 2024. évi beszámoló Platina Digitalizációs Magántőkealap 2024. évi beszámoló 712.23 KB 2025-06-03 2025.06.03. 2025-06-03 2025.06.03. |
| KVJ-EB-PDA-2023-signed.pdf Platina Digitalizációs Magántőkealap_független_könyvvizsgálói jelentés_2023 application/pdfPlatina Digitalizációs Magántőkealap_független_könyvvizsgálói jelentés_2023 Platina Digitalizációs Magántőkealap_független könyvvizsgálói jelentés_2023 428.63 KB 2024-03-21 2024.03.21. 2024-03-14 2024.03.14. |
| uzleti-jelentes_PlatinaAlap_2023_alairt.pdf Platina Digitalizációs Magántőkealap_üzleti jelentés 2023 application/pdfPlatina Digitalizációs Magántőkealap_üzleti jelentés 2023 Platina Digitalizációs Magántőkealap_üzleti jelentés_2023 48.92 KB 2024-03-21 2024.03.21. 2024-03-14 2024.03.14. |
| eves_beszamolo_Platia_Alap_2023_alairt.pdf Platina Digitalizációs Magántőkealap_2023.évi beszámoló application/pdfPlatina Digitalizációs Magántőkealap_2023.évi beszámoló Platina Digitalizációs Magántőkealap_2023.évi beszámoló 4.42 MB 2024-03-21 2024.03.21. 2024-03-14 2024.03.14. |
| Tajekoztatas_a_Platina_Digitalizacios_Magantokealap_konyvvizsgalojarol.pdf Tájékoztató Platina Digitalizációs Magántőkealap könyvvizsgálójáról application/pdfTájékoztató Platina Digitalizációs Magántőkealap könyvvizsgálójáról 2023 75.87 KB 2023-12-12 2023.12.12. 2023-12-12 2023.12.12. |
7
További Alapok
1085 Budapest, Kálvin tér 12.
info@platinacapital.hu
+36 30 500-7481 / +36 20 435-6139
Platina Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. - Minden jog fenntartva © 2024